Számomra az Erőszakmentes kommunikáció lényege az a szándék, hogy létrehozzak és fenntartsak olyan minőségi kapcsolatokat, ahol minden érintett fél szükségletei kielégülnek, egymás örömteli megajándékozására építve.
Állandóan a négy lépés szerint kell beszélni és elmondani a megfigyelésem, érzésem, szükségletem és kérésem?
Nem, csak akkor, amikor képes vagy emlékezni rá. Ezzel azt szeretném mondani, hogy gyakran nagy segítség lenne, da sajnos a pillanat nyomása alatt a csak már jól begyakorolt, régi módon sikerül megszólalni. Ideális esetben akkor használom a négy lépést, amikor azt feltételezem, hogy ez segíteni fogja a kommunikációt.
Első lépésként azt javaslom, hogy kezdjük a belső tisztánlátás növelésére használni. Magamban gondoljam végig mit tapasztaltam, hogy érzem magam ebben a helyzetben és mi is a kérésem. Ezen végiggondolása után, ha nem is tudatosan használom a négy lépést, a lényeg remélhetőleg tükröződik a mondandómban.
Van valami veszélye annak, ha ezt a szemléletmódot használom?
Én 15 éve gyakorlom legjobb tudásom szerint és még semmi negatív hatását nem tapasztaltam. Ha te tapasztalsz valamit, kérlek írd meg nekem is.
Én nem is vagyok agresszív, minek tanulnék Erőszakmentes kommunikációt?
Ha úgy éled meg az életed, hogy sikerült megtalálnod és képes vagy fenntartani a test-szellem-lélek harmóniáját, akkor örömmel hallanék arról, mi segített téged ebben. Ha azt gondolod, hogy a folyamatos tanulás fontos, szeretnéd a belső harmóniádat tovább finomítani, és egyre gyakrabban szeretnél kötelességtudat, félelem vagy bűntudat helyett belülről jövö meggyőződésből és szeretetből cselekedni, akkor nagyon javaslom, hogy mélyülj el abban, amit tudok ajánlani.
Tudsz valami tipikus konfliktusforrást?
A beszéltünk róla vagy megbeszéltük. Ha azt mondod például, hogy szeretném, ha segítenél megírni a weboldalra kerülő szöveget, te erre azt válaszolod, hogy lehet róla szó. Könnyen előfordulhat, hogy én úgy értelmezem, hogy megbeszéltük, szerinted meg beszéltünk róla.
Valóban hiszel abban, hogy eljön az az idő ezen a földön, amikor mindenki csak azt teszi, amit szeretetből és örömmel tesz?
Nem tudom, de én a magam részéről arra törekszem, hogy egyre inkább megerősítsem a belső harmóniámat és egyre csak azokat a dolgokat tegyem, ami szívből jövő meggyőződésből fakad, és keresem a hasonló célokkal rendelkező embereket.
Nem is tartod fontosnak a külső kontrollt?
Emlékszem az önkiszolgáló áruházak megjelenése körüli izgalomra. Nem hiszem, hogy a rabszolgatartó társadalmak az emberi jogok erősödése miatt szűntek meg, hanem azért, mert nem gazdaságos motiválatlan emberekkel dolgoztatni. Tehát hiszek abban, hogy a belülről jövő motiváció egyre fontosabb. Ugyanakkor látom, hogy a technikai fejlődéssel sok szempontból sokkal kontrollálhatóbbak vagyunk.
Kapcsolat
Itt jelezheted amennyiben kérdésed vagy megjegyzése van!
Hartyániné Barta Judit: „Tanárként és szülőként tapasztalom, hogy az „én vagyok a felnőtt, én osztom az igazságot” ma már nem működik olyan hatékonyan, mint az én gyermekkoromban. A számomra valami miatt „túl nehéz” helyzetekben inkább ráhagytam a másikra a dolgot a saját szükségleteimet háttérbe szorítva. Észrevettem, hogy olykor megteszem ezt a gyerekekkel is. Miután nem tudtam, hogyan csinálhatnám úgy, hogy mindenkinek jó legyen, egyszerűbb volt úgy intéznem a dolgot, hogy nekik jó legyen. Megmagyaráztam magamnak, hogy szeretetből teszem. Ugyanakkor éreztem: ez nem felelős felnőtt magatartás, ez a fajta (akár csak nonverbális) kommunikáció nem válik egyikünk előnyére sem hosszú távon. Idén végre sikerült elmennem EMK-tréningre. Legnagyobb örömömre, azt kaptam, amit szerettem volna: gyakorlatot! Nem is akármilyen rendszerezett formában. Igazán csak itt tisztult le bennem, mit is jelent, miért is olyan fontos, és hogyan is lehet a gyakorlatban alkalmazni azt, hogy vagy csak a másikhoz, illetve vagy csak magamhoz kapcsolódom. Azt is köszönöm, hogy világossá tetted a példáiddal: az EMK használata egy hosszú tanulási folyamat, része a tévedés, amit megengedhetünk magunknak. Újabb szinten értettem meg (helyesebben éreztem át, mert érteni eddig is értettem) azt is, miért jó mindenkinek, ha önmagamhoz empátiával fordulok. Sokat kaptam egy nap alatt, és ez csak a kezdet! :) „ www.langelme.hu