„Az igazságot vagy mindenki életörömét keresed? ”  
 
 
EMK Eseménynaptár Szolgáltatások Sajtó Tudástár Rólam Kapcsolat
 

Rólam

 

Évekig azt gondoltam, hogy az üzleti élet az én utam. Csak valahogy nem igazán működött. Miközben a kereskedelemben keseregtem, szép csendben keresgettem. Azt nem igazán tudtam még megfogalmazni, hogy mit. Jobb ötlet híján papírokat gyűjtögettem, kereskedelmi üzemgazdász, kereskedelmi szaktanár, grafológus, röpke tíz év alatt középfokú angol nyelvvizsga. Olyan helyekre is eljártam, ahol nem adtak oklevelet - buddhista elvonulások, Perlaki Tamás-féle művészeti filmklubok.

 

Amikor ösztöndíjat kaptam egy 10 napos nemzetközi Erőszakmentes kommunikáció tréningre, még nem gondoltam, hogy ez sorsfordító lesz számomra. Ezt követően életemben először megpróbáltam és azóta is olyan munkát végezni, ahol az anyagi kilátások igen bizonytalanok, de a szívemet-lelkemet teljes egészében beleadom. Az elején még nem álmodtam arról, hogy szinte minden kontinensen dolgozhatok.

 

Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) által javasolt szemléletmódban ötleteket kaptam, hogyan tudom a számomra legfontosabb kérdéseket megválaszolni: hogyan érdemes élni, hogyan tudok harmóniában élni önmagammal és másokkal. Hogyan tudom a harmóniát megtalálni az anyagi és a spirituális dolgok között. Ez mit jelent? Mikor akarok elmosogatni, e-mailekre válaszolni, és mikor leülni és egy kicsit magamra hangolódni. Nagyon szerencsésnek gondolom magam, mert megadatott a lehetőség, hogy nap, mint nap a számomra legfontosabb dolgokról, a szívemből beszélhessek a munkám során.

 

1996 óta folyamatosan tanulok Marshall Rosenbergtől, az ErőszakmentesKommunikációs modell kidolgozójától. 2000 - 2005 között mellett dolgoztam.   Mint az International Center for Nonviolent Communication (Nemzetközi Erőszakmentes Kommunikációs Központ) által akkreditált tréner, és a kelet-európai project vezetője. A munkám során volt szerencsém Európán kívül Ázsiában, Dél-Amerikában, USA-ban, Kanadában és jó néhány volt szocialista országban dolgozni.
(Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Argentínában, Ausztráliában, Boszniában, Brazíliában, Csehországban, Dániában, Dél-Koreában, Észtországban, Grúziában, Hollandiában, Horvátországban, Indiában, Kanadában, Lengyelországban, Litvániában, Magyarországon, Mexikóban, Moldáviában, Norvégiában, Oroszországban, Puerto Ricon, Romániában, Sri Lankán, Svájcban, Svédországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Törökországban).

Trénerként a kommunikációt, a konfliktusmegoldást, a csapatépítést és az életfeladat megtalálását, és követését tartom erősségemnek.


Fontos számomra, hogy ne keverjem össze az EMK és más, ehhez hasonló tanításokat, a lehető legkülönfélébb közösségeknek (nyitott csoportok, iskolák, kórházak, üzleti élet, börtönök, államigazgatási intézmények) is képes legyek a teljes spektrumot ajánlani (önkifejezés, empátia, düh, életfeladat, pénz, szexualitás, társadalmi változások). A kedvenc témáim az EMK és intimitás, valamint az életfeladatunk megtalálása és követése.

 

Hiszek a gondolat teremtő erejében, néha próbálkozom is vele, több - kevesebb sikerrel. Igyekszem megtalálni a harmóniát; mikor szeretném megteremteni a körülöttem lévő valóságot, és mikor szeretnék szemlélődni, megérteni, és az elfogadást gyakorolni. Az elfogadás jelenti azt is, hogy képes legyek a hétköznapi életemben túllépni a jó és rossz ideológiáján. Miközben megélem az érzéseim, képes legyek a dolgokat, eseményeket előjel nélkül is látni. Persze ez önmagam minél teljesebb elfogadását, megértését jelenti.

Próbálok egyre közelebb kerülni ahhoz a részemhez, ami halhatatlan és meglelni a test, szellem, lélek harmóniáját.
Az emberi tulajdonságok közül amellett, hogy egyre inkább igyekszem megérteni a cselekedeteim valódi mozgatórugóit, a legnagyobb figyelmet a türelmem és az empatikus képességem fejlesztésére fordítom.


Kíváncsian várom, hogy az élet milyen további meglepetéseket tartogat számomra!



Kapcsolat

Itt jelezheted amennyiben kérdésed vagy megjegyzése van!

Név

Telefon

E-mail cím:

Üzenet:



HÉTFŐI ÖNFEJLESZTŐ CSOPORT 2012 Tréner képzés

2012. május 21. hétfő 09.00-17.00-ig
1025 Budapest, Búzavirág u. 12.

2010.01.10.

Sífutás és EMK

Az angolul tudókat szeretettel várom egy sífutással kombinált egy hetes EMK tréningen január 14-től 17-ig!


Hartyániné Barta Judit: „Tanárként és szülőként tapasztalom, hogy az „én vagyok a felnőtt, én osztom az igazságot” ma már nem működik olyan hatékonyan, mint az én gyermekkoromban. A számomra valami miatt „túl nehéz” helyzetekben inkább ráhagytam a másikra a dolgot a saját szükségleteimet háttérbe szorítva. Észrevettem, hogy olykor megteszem ezt a gyerekekkel is. Miután nem tudtam, hogyan csinálhatnám úgy, hogy mindenkinek jó legyen, egyszerűbb volt úgy intéznem a dolgot, hogy nekik jó legyen. Megmagyaráztam magamnak, hogy szeretetből teszem. Ugyanakkor éreztem: ez nem felelős  felnőtt magatartás, ez a fajta (akár csak nonverbális) kommunikáció nem válik egyikünk előnyére sem hosszú távon. Idén végre sikerült elmennem EMK-tréningre. Legnagyobb örömömre, azt kaptam, amit szerettem volna: gyakorlatot! Nem is akármilyen rendszerezett formában. Igazán csak itt tisztult le bennem, mit is jelent, miért is olyan fontos, és hogyan is lehet a gyakorlatban alkalmazni azt, hogy vagy csak a másikhoz, illetve vagy csak magamhoz kapcsolódom. Azt is köszönöm, hogy világossá tetted a példáiddal: az EMK használata egy hosszú tanulási folyamat, része a tévedés, amit megengedhetünk magunknak. Újabb szinten értettem meg (helyesebben éreztem át, mert érteni eddig is értettem) azt is, miért jó mindenkinek, ha önmagamhoz empátiával fordulok. Sokat kaptam egy nap alatt, és ez csak a kezdet! :) „ www.langelme.hu


 


Tréningszervezés

E-mail: info @ rambala.hu

 

Rambala Éva
E-mail: eva @ rambala.hu
Tel:  30 547 44 61
Skype: evarambala
Web: www.rambala.hu
Levelezési cím: 1025 Budapest, Búzavirág 12.

 

 

 

 

EMK

 

Kapcsolódj be

 

Szolgáltatások

 

Tudástár

 
  EMK hírek Erőszakmentes kommunikáció Alapelvek EMK és önismeret EMK a párkapcsolatban EMK gyerkekkel EMK az üzleti életben EMK az oktatásban EMK videók EMK cikkek EMK interjúk EMK sajtóanyagok Keresés Sikertörténetek EMK GYIK   Iratkozz fel hírlevélre Regisztrálj egy eseményre Szervezz programot Ajánld az EMK-t munkahelyeden Fórum   Szervezeti képzés Előadások Egyéni foglalkozások EMK tréner képzés EMK a családban Általános ismertető   Az Erőszakmentes kommunikáció célja Érzések Szükségletek Szavak, tettek Szükség törvényt bont! Düh — hidat vagy falat emel? Értjük egymást? Hogyan mondjam el? Kv?z  

Adatvédelmi elvek

Marketing tanácsadó      Alexander Technika      Grafológia      Női főnök      Integrál Akadémia      Erőszakmentes kommunikáció másként      Kortársművészeti iskola     AGAMA jóga      Emberközeli honlapkészítés      Kocsis Dóra      Transzformációs játék      Tanulásmódszertan      EMK Szlovákiában